A KONZERVATÍV ANARCHIZMUS ÚTJA I.

(Az írás többi része IDE kattintva érhető el.)

Mitől is lehetne konzervatív az anarchizmus? Több mindentől is akár, de itt és most csapásiránynak ki kell jelölnünk egy dolgot. Az anarchizmusom a szellemi hierarchia feltétlen elfogadásával lesz igazán konzervatívvá, amely azonban nem azonos a materiális hierarchia feltétlen elfogadásával, mert ettől lesz részben anarchista. Az anyag minden formájában csak anyag, egyedül a szellem az ami magasabb rendű lehet. Ha nem hiszük, hogy van nálunk magasabb rendű, és mi csak porszemek vagyunk, ha nem hiszünk a szellem valóságában és fontosságában, és annak hierarchikus voltában, akkor az a rendszer nem anarchista lesz, hanem nihilista, ami idővel szükségszerűen kaotikussá válik. Ezért van szükség a rendre. Rend nélkül nem működik semmi. A rendnek azonban szabad folyást kell engedni, de ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell engedni. Kell egy viszonyítási pont, egy pont ami stabilan áll, és nem ingatja meg semmi, kell valami, amibe mindig bele lehet kapaszkodni.

Ez pedig az Abszolútum, amit nyugodtan nevezhetnénk Istennek is, ha nem inflálták volna el ezt az elnevezést és forgatták volna ki ennek a szónak a jelentését. Így viszont kevésbé nyugodtan, de mégis határozottan nevezzük Istennek a viszonyítási pontot. Ő – és csakis Ő a mérce. Van mérce, és ez nem az ember, hanem valami olyan, ami az ember felett áll, amit az emberi tudat felfogni sem képes, csupán sejti létezését. Aki ezt tagadja, azt állítja, hogy az ember a mérce. Az ember viszont gyarló. A gyarlóság pedig nem lehet mérce, hiszen ingatag és az abszolút ellentéte, mert relatív.

Mi következik abból, hogy elismerjük az Abszolútumot, Istent? Az, hogy van nálunk egy valami ami hatalmasabb nálunk, aki hatalmat birtokol. De miféle hatalom ez? A hatalomnak jónak kell lennie, mégis azt látjuk, hogy az emberek kezében rosszá válik. Miért? Mert önmaguknak tulajdonítják. Nem feltétlen saját személyüknek, de mindenképp kisajátítják és lesüllyesztik a maguk szintjére. Ha a hatalom a néptől ered, akkor tudjuk, hogy annak könnyen lehet impotencia is a vége, amiben egy diktátor könnyedén kicsavarja a nép kezéből hatalmat és kisajátítja azt. De könnyen lehet, hogy épp a néptől eredő hatalom pogromokat indít, kiirtva például az indiánokat vagy egyéb kisebbségeket. A demokráciák etalonja, az USA (de említhetnénk Kanadát is) feketékkel és indiánokkal szemben tanúsított viselkedése bizonyítja, hogy a néphatalom nem jelent csak és kizárólag jót mindenki számára.

Mégis milyen akkor a jó hatalom? Ha a hatalom célja az igazság, akkor az ember valójában szabad lesz. Tehát a jó hatalom szabaddá teszi az embert, a rossz pedig szolgává. Az Abszolútum, az Abszolút Igazságot jelenti, azaz ha a hatalom célja Isten, akkor egyben jóvá is válhat. Persze, mivel gyarló emberek gyakorolják a hatalmat, ez egy rögös utat jelent Istenhez. De máris nemesebbé válik a hatalom, ha nem azt mondja, hogy a hatalom a népé, a királyé, az államé vagy XY-é, hanem, hogy a hatalom forrása eredendően Isten, így tehát célja sem lehet más, mint Istent szolgálni. Amennyiben a hatalomnak nem Isten a célja, nem is hatalom többé, hanem zsarnokság. Persze lehet vitatkozni, hogy amennyire elvont fogalom a nép, legalább annyira, ha nem még inkább elvont fogalom Isten. De amíg a nép egy amorf, módosítható, relatív jelenség, addig Isten a Teljességet takarja, az örökkévalóságot, a végtelent, amibe minden – így az anyag is, de még maga a semmi is – beletartozik, azaz nem abszolút, hanem maga az Abszolútum. Tehát a hatalom forrása ezáltal nem lehet valami olyasmi, ami csak akkor és csak bizonyos feltételek között létezik, míg a szellem legmagasabb rendű kifejezése állandó és örökkévaló.

A FOLYTATÁS IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ

Üdvözlettel,

corto maltese,

az anarchista kispolgár