A VÁLASZTÁSOK MARGÓJÁRA

A magyar demokrácia megbukott 1989-1990-ben. Miért? Mert mechanikus volt. A rendszerváltás nem egy lentről jövő kollektív és identitástudatos társadalmi igény által jött létre szervesen, eszmeiségével jól beágyazódva a társadalomba. A rendszerváltás felülről irányítva, felülről zajlott az előző rendszer politikai diskurzusának uralkodó és ellenzéki résztvevőivel együttesen, azaz az előző rendszer logikája szerint jött létre - tekintve hogy az ellenzék is annak a logikának politikai értelemben mindenképpen szerves része volt...

A rendszerváltás és így az ún. demokratikus berendezkedés Magyarországon így egy mechanikus folyamat volt egy félig szervesen kialakult és egy jórészt mechanikusan hatalomba tett politikai elit által meghatározott szabályok szerint. A rendszerváltó folyamatok egy alapjaiban rosszul megtervezett gépezetet hoztak létre, egy mesterkélt képviseleti demokráciát. A legmeghatározóbb politikai erők a rendszerváltás utáni Magyarországon továbbra is a rendszerváltás előtti legmeghatározóbb erőkből jöttek egyenesen - még ha látszólag ellentétes módon határozta is meg magát. Amíg ez nem cserélődik le a társadalomból kiindulva, szervesen a politikai elit egy új szerves szemléletmódú és egészséges politikájú, a társadalom jobbítását célzó politikát képviselő emberekre, addig a magyar társadalom megreked ebben a poszt-szocialista féldemokratikus rendszerben. Aztán ebből szervesen kialakulnak olyan társadalmi generációk (új jobbágyság), amelyeknek már nem is lesz igénye más berendezkedési formára, amíg a „kenyér és cirkusz” elve érvényesül. Csak mellékesen, de idekívánkozik:

Ha az embert jóllakatják, legfeljebb elálmosodik - szórakoztatással egész népeket idiótává lehet tenni.

(Hamvas Béla)

Fogtak tehát egy félorganikus, de mechanikusan fenntartott diktatúrát (szocializmus) és nyakon öntötték egy ad hoc demokratikus konstrukcióval, rengeteg kiskapuval és hátsó szándékkal megpakolva. Szó szerint egyik napról a másikra egy alapjaiban más típusú berendezkedésre ébredt Magyarország. Nem zajlott végbe ennek a politikai változásnak egy természetes, fokozatos, fokozatosan megérő folyamata. Olyan ez kicsit, mint egy szerfüggő személyisége. Tizenévesen rászokik valamilyen drogra, alkoholra és a személyiségfejlődése jó részt ott meg is áll, megreked azon a szinten. Módosult tudatállapotba kerül, akár évtizedekre, és a józan, személyiségfejlődés szempontjából hasznos és fontos idő töredéke lesz a valójában eltelt időnek.  Aztán egyszer csak 50 évesen leáll és mindennel amivel eddig nem nézett szembe korábban (Magyarország esetében több mint negyven évről beszélünk), az most letarolja és akkor felkészületlenül kell megtanulnia azt, amit korábban kellett volna szép fokozatosan az alatt a több évtized alatt és nem egyik pillanatról a másikra. De a globalizmus nem ismer kegyelmet és beledörgöli az orrát Magyarországnak abba, amit nem volt képes megtanulni. Rátapos az országra és megy tovább. És az új szer újabb módosult tudatállapotot hoz létre: a szabadpiac, a leendő „jólét”, a fejlődés és liberalizmus mítoszai egy jobb világról regéltek.

Logikus hogy leépül a jogállamiság és a demokrácia, amiket sajnos összekapcsoltak ezekkel a hamis mítoszokkal, hiszen sosem harcoltunk értük társadalmi szinten. Utoljára csak az 56-os generáció, a rendszerváltás egyszer csak úgy "elhozta" a kapitalizmussal egy csomagban. 56-ban volt meg az organikus lehetősége egy másik magyar társadalomnak, ami lehetett volna jogállami és demokratikus, de az orosz hatalmi érdekek miatt ez meghiúsult. Igen, volt egy ellenzéki kerekasztal, voltak politikai formációk és aktusok amik közreműködtek a rendszerváltásban… És ennek eredménye az volt, hogy csak az MSZMP áldásával együtt ment végbe minden folyamat - ez az antikommunista tempó magyar módra.

Kultúránkban jobb helyeken nem kell egymást gyilkolni, ha politikáról van szó, még megvannak a viszonylag békés eszközei a küzdelemnek más társadalmi berendezkedésnek vagy legalábbis színvonalnak. Amíg nem értik meg egyesek jelen esetben például a fideszes szavazók lelkét, akik az ország lakosságának legnagyobb kisebbsége (tetszik vagy sem), addig nem lesz kormányváltás, rendszerváltás meg pláne nem. Tömegről beszélünk, sokszínű tömegről és a jelenlegi politikai rendszer legnagyobb tömegéről. Nélkülük nem lehet változás, ahhoz túlságosan is nagy és legitim kisebbségi tömeg. Nélkülük csak fideszesek és inverz fideszesek harcolnak, ami nem hogy erodálná a rendszert, de legitimálja és meg is erősíti azt: oszd meg és uralkodj. Egy nemzet vagyunk, mégis egymás ellen harcolunk. Így hogyan integráljunk, így hogyan asszimiláljunk? Nem közösség vagyunk, csak egymás ellen hadakozó tömegek egy földrajzi területen. Így meg lehet minket vezetni és uralkodni lehet felettünk, anélkül, hogy észrevennénk, dróton rángatnak minket. De hát ilyen a tömeg a természete. A nép bölcs, a tömeg buta. Identitás nélkül nincs nép. Identitásunk pedig meghasonlott.

A magyar demokrácia bukásának csupán beteljesedését látjuk jelen pillanatban (nem végleges állapot, lehet jobb és rosszabb is), annak a demokráciának, ami létrejöttének pillanatában már eleve el volt rendelve egy bukásra. Mert a társadalom jó részét nem érdekli a politika, nem is akar elmélyülni benne, sokan nem tudnak, nincs idejük, lehetőségük, de sokan, talán még többen nem is akarnak. Kötelezővé nem lehet tenni és nem is kell. Nem kötelező, jelenleg – és ez a legijesztőbb – szabadon választja azt az utat a társadalom, amit választ, még ha az immunrendszere néha próbál küzdeni is ellene, a végkifejlet elkerülhetetlennek látszik és ezért nem a pártok a felelősök, hanem az egész társadalom. Tehetünk róla, tehetünk ellene, de nem tettünk eleget: mert nem akartuk eléggé. (Nem te, nem én, hanem mi mindannyian az elmúlt évtizedekben.)

Mi lesz ezután?

Magyarország jelen állás szerint egy oligarchikus kapitalista ország lesz, újfeudalista berendezkedéssel. Részben már az és ne legyenek illúziónk: ha az előző, eddigi pártok kaptak volna kétharmadot, külsőségeiben és orientációjában más, de ugyanúgy egy hátrányos és antidemokratikus rendszert kaptunk volna a nyakunkra és egyébként is megágyaztak ennek, semmint ellene harcoltak volna. Jelen pillanatban ez a kérdés eldőlni látszik: semmi biztosíték arra, hogy az ellenzék ne ágyazódjon bele még ennél is jobban a rendszer által diktált folyamatokba, amik révén egy esetleges ellenzéki győzelem később csupán Orbánt váltaná le, de az elindult útról eltéríteni már nem tudná az országot, tekintve azt is, hogy az valójában nem most kezdődött, hanem már rendszerváltáskor, tehát akkor is amikor az úgynevezett ellenzék kormányon volt. Amennyiben ez így van, el kell fogadni, hogy Magyarország erre az útra lépett, egyénileg viszont ellenkultúra formájában létezni kell és (még?) lehet vagy marad a kivándorlás.

Ha pedig kívülről várjuk a változást, ha „nemzetközi szervezetek” által kikényszerített „jobb világot” szeretnénk, akkor egy hazug mázba burkolt kihasználás fog bekövetkezni. Az ország ki lesz használva, mint ahogy ki is van használva. Jelenleg is csupán a belső kihasználás versenyzik a külső kihasználással. De csak belső tevékenység szabadíthatja meg az országot mind a belső, mind a külső kihasználástól többé-kevésbé. Külső tevékenység csak bizonyos érdekek mentén segít, amiknek sokszor nagy ára van.

Azzal a lehetőséggel is számolni kell tehát, hogy kollektíven nem lesz változás, hiába minden próbálkozás. Egy erős, de szabad demokratikus jogállamot tudok elképzelni, egy nemzetállamot erős identitással, még az államvallást is megkockáztatom – még ha ez ellentmond az autonómiának is valamelyest, de hosszútávon csak így fog fennmaradni egészségesen. Mert ha van erős identitás, akkor képes integrálni is és asszimilálni is. És akkor a szabadság, az autonómia és a decentralizáció nem megoszt, hanem erősít. A szabadság élménye az összetartozás, testvériség élményével egyesülve egységet és rendet hoz, amiben mindenki elfogadja a szerepét, ha az igazságos. Ha nem erős az identitás, akkor bomlik a társadalom. Amíg nem születik újra egy erős magyar identitás, aminek alapja az abszolútum (a relativizmus itt nem megengedhető, hiszen annak bomlás a vége), addig agonizálás lesz. Teljes szellemi megújhodás nem lesz, valószínűleg soha.

Nagyon hamis reményeket keltettem magamban a választásokkal kapcsolatban. Utólag visszagondolva nagyon nagy butaság volt. Hiszen az egész társadalom elszakadt a szakralitástól és elszakadt az abszolútumtól. Mégis mit vártam? Csak három dolog van, amit szeretnék, amit realizálhatónak is tartok:

SZABADSÁG, REND, TESTVÉRISÉG!

A néptől eredő hatalom nem az ember felettiből ered, hanem az ember alattiból ered, kiváltképp ha az emberek tagadják az ember felettit. Mert ha a tömeg identitást kapva nép lenne, hinné és vallaná az emberfelettit, akkor talán jobb döntéseket hozna egy demokratikus rendszerben is. Nem tökéleteset, nem édenkerti állapotokat idézőt, de jobbat. A fejlődés materialista mítosza hamis: egy véges anyagi világ akar a végtelen felé tartani. A növekedésnek fizikai korlátai és következményei vannak. A végtelen felé tartani csak szellemben lehet, spirituális úton, hittel. Igen: vallással. Ez ritkán szórakoztató, az állati ösztönök számára pedig unalmas, fárasztó és még szenvedni is lehet tőle – pedig megérné. A jutalma a csend. Csendben lenni, nyugalomban lenni önmagunkkal csendben minden gondolati zajtól mentesen hatalmas ajándék. Olyankor még jól dönteni is lehet, és nem csak négyévente.

Üdvözlettel,

corto maltese,
az anarchista kispolgár