Vannak olyan, negatív sztereotípiák, amikkel a fő-, ha nem az egyetlen probléma, hogy nem a megoldást segítik elő, hanem gyűlöletet keltenek. Ezeket szeretném megfordítani a következőképpen:

A rasszizmusnak nincs bőrszíne. Nincs olyan, hogy „fehér rasszizmus”.

Az erőszaknak nincs neme. Nincs olyan, hogy „férfierőszak”. (Ugyanez vonatkozik az elnyomásra, az elnyomásnak sincs neme és nincs olyan, hogy "férfi elnyomás").

Sorolhatnánk tovább ezt a logikát követve, legyen itt még kettő:

A hisztériának nincs neme. Nincs, olyan, hogy „női hiszti”.

A bűnözésnek nincs etnikuma. Nincs, olyan, hogy „cigány bűnözés”.

Ha viszont ezek közül bármelyik mégiscsak létezik, akkor mindegyik létezik, és mindezek variánsa is létezik. Ha valaki tényleg liberális és előítéletmentes (ez maximum csak törekvés lehet, hiszen a különböző előítéletekkel való gondolkozás legyen az negatív, pozitív vagy akár semleges kódolva vannak belénk), akkor mindegyik állítást elfogadja, amiket fentebb írtam. Én úgy gondolom ezek egy következetes liberális álláspontjai. Általában azonban sokan ezek közül maximum az utolsó vagy az utolsó két állítást fogadják el, sokan a magukat liberálisnak vallók közül, önellentmondásba keveredve azáltal, hogy a többi állítást vitatják, sőt annak ellenkezőjét fennhangon hirdetik (azaz pl. férfi erőszakot, - elnyomást, fehér rasszizmust).

A Star Wars fekete bőrű színésze, Boyega szerint a probléma nem a rasszizmus, csak a fehérek feketék elleni rasszizmusa. Ezt arra reagálva nyilatkoztatta ki, miután kiposztolta a következőt egy közösségi oldalon:

Kib*szottul utálom a rasszistákat.

Mire egy (profilképe alapján vélhetően fekete bőrű) nigériai férfi, leírta: ő is. Olyannyira, hogy a vélhetően szintén fekete bőrű barátnőjével azért szakított, mert az utálta a fehér bőrű embereket. Boyega reakciója az volt, hogy őt nem érdekli ez, ez nem fontos, őt csak a fehérek feketék elleni rasszizmusa érdekli, ő csak azokat utálja/gyűlöli. A következő helyzet: Boyega nem a rasszizmust utálja, hanem a fehér rasszistákat utálja. Azaz Boyega, ha tetszik, ha nem, a maga módján szintén rasszista, hiszen bőrszín alapján különböztet meg és gyűlölködik büszkén és nyilvánosan. Finoman szólva is kontraproduktív gondolkodás, de hogy pont egy feketét alázzon meg emiatt különösen pikánssá teszi ezt a bulvárszintű, mégis társadalmilag jól kifejező közjátékot: ez a tüntetés sorozat Boyega számára nem a rasszizmusról szól, hanem a gyűlöletről, amit szeretne megélni és kifejezni másokkal együtt. Egyfajta öncélú, sehova nem vezető, parttalan bosszú. Persze, ez csak egy szelete a tüntetők tömegének, nem mindegyik hozzáállása ilyen.

Több felvétel kering ahol fekete bőrű bolttulajdonosok (kis, egyszerű boltokról van szó, kb. vegyesbolt vagy trafikszintűekről) keseregnek a tüntető tömegnek: ha tényleg a black lives matter, akkor az ő boltját miért fosztják ki és törik szét a tüntetők egy része? Választ nem kaptak. Mások előástak olyan eseteket amik Floyd halálához hasonlók, a rendőri erőszak áldozatai, csak épp az áldozatok fehérek voltak... Épp ezért senki nem beszélt róluk, és nem is problémáztak rajta azok akik most problémáznak. Csendben voltak. És mint tudjuk, ilyen esetekeben a csend is erőszak, ahogy a tüntetések egyik szlogenje is szól: "White silence is violence"... (Ezt a logikát már fentebb már tárgyaltuk.) Nos ez esetben miért is nem erőszak akkor a média, celebek és tüntetők csendje, amikor az áldozat éppenséggel fehér volt? Nyilván választ nem kapunk erre mi sem.

Banksy, a híres-hírhedt street art alkotó szerint:

Ez egy fehér probléma. És ha a fehérek nem javítják meg, valaki fel fog jönni az emeletre és berúgja az ajtót.

Fordított esetben, ha mondjuk a feketék rasszizmusa miatt megölnek egy fehér embert, akkor az a feketék problémája? A fehérek nem érintettek benne? Esetleg az ázsiaiak? Úgy általában az értelmes megoldásra törekvő emberek lépjenek hátra, ha más a bőrszínük? Ez akkor kizárólag a feketék problémája lenne, mindenki más még csak ne is próbáljon megoldást találni erre a helyzetre? Furcsa gondolkodás: kirekesztő és bőrszín alapján válogató.

Amerikában nem a fehérek rasszizmusa a probléma. Ha igen, akkor az már önmagában is egy rasszista állítás. A probléma gyökere a gyűlölet. Ennek egyik formája lehet bizonyos fehérek rasszizmusa (de kizárólagos fehér rasszizmus nem létezik), de ugyanúgy ott van mondjuk bizonyos feketék, fekete közösségek homofóbiája, ami miatt pl. a fekete transzok nem a többségi fehér társadalommal küzdenek meg mondjuk New Yorkban, hanem saját fekete közösségeikkel. Azaz a gyűlölet, a kisebbségek megvetése és esetleges elnyomása nem korlátozódik a fehérekre, és nem rendszerszintű, hanem társadalmi szintű jelenség. Mindenkiben és mindenhol megjelenhet bárki felé. Itthon ennek jó példája a kitörésre emlékező szélsőjobboldaliak esete, amikor magukat antifának vallók majdnem meglincseltek egy ilyen - vélhetően - szélsőjobboldali embert. Itt az erőszak és a lincshangulat legitimációjának kérdése körül egy kisebb polémia is kitört, amiből komolyabb tanulságokat nem lehetett levonni, csak azt, hogy a magyar antifa szervezet büszkén kiállt az erőszak mellett, ha azt ők követhetik el. Szerencsére ez nem jellemző itthon a szélsőbaloldalra, de jól mutatja, hogy az ún. "kettős mérce" jelenséget, és azt, hogy itthon is igazából a gyűlölet mozgat sokakat politikai szinten. Az, hogy ez itthon a szélsőjobboldalon jellemző pedig nem újdonság és nem is lehet felmentés a másik oldal bizonyos képviselőinek (akik ezzel ártanak a saját politikai oldaluknak is, bár ez nyilván annyira nem érdekli őket, hiszen valójában ők is csak a gyűlölet aktivistái).

Az USA-ban kialakult helyzetre visszatérve, ott (aktuálisan most leginkább ott) kollektív bűnösséget hangoztatnak, önostorozást követelnek meg egyébként antirasszista fehér bőrű emberektől, akik sokszor meg is teszik ezt. Minek? Miért? Hogyan? Ha valaki nem rasszista, miért kell, hogy bűntudata legyen a saját bőrszíne miatt, illetve azért mert esetleg fehér? Ez ugyanúgy rasszizmus, ez ugyanúgy gyűlölet. Ha éppen egy fekete részéről érkezik a vád, klasszikus rasszizmus és gyűlölet (lásd Boyega esete), ha egy fehér ember részéről, akkor önmaga felé irányuló öngyűlölet (lásd Banksy), még ha nem is magát nevezi meg a problémának, de a bőrszínét nem fogja tudni levakarni. Ilyen formában léteztek olyan antiszemiták, akik maguk is zsidók voltak (egyikük például Karl Marx volt). Most ez a jelenség hatványozódik az „antirasszista” fehér emberek képében, akik valójában magukat és a saját bőrszínüket gyűlölik. Ennek szélsőséges, radikális feminista vadhajtása az „egyenlőségért” küzdő fehér férfi ellenes SJW mozgalmár, melynek célja, nem az egyébként már megvalósult női egyenlőség, hanem a fehér férfiak alárendelt szerepe egy új társadalomban, mert mindenért őket hibáztatják. A fehér férfi korunk zsidója? Ez ugye rasszizmus és szexizmus a fehér férfi ellen, azaz rosszindulatú gyűlölet.

A helyzet az, hogy a probléma a gyűlölet. Mert sem az erőszak, sem a rosszindulat, így a rasszizmus sem lehet megoldás, senki részéről sem elfogadható, irányuljon az a feketék, vagy épp a fehérek ellen. És amikor valaki állítólagos liberálisként a gyűlölet mellett áll ki, akkor nem liberális, hanem pontosan olyan, mint az általa utált skinheadek, rasszisták és egyéb esetleg gyűlölködő emberek. Nem más mint tömény rosszindulat és nem a megoldás része, hanem maga a probléma.

Lányi András a Tanácstalan Köztársaság előadás sorozat keretében, melyben az ökopolitikát járják körül, nyilvánosan anarcho-konzervatívnak vallotta magát, most először. Kifejtette, hogy szerinte mi a rokon vonás a két irányzat között. Úgy vélte mindkettő az uralom, központosítás és az utópiák szkeptikus ellenfele, olyan szempontból, hogy mindkettő úgy véli, hogy a spontaneitás és ezzel együtt a hiba, rossz döntés elkerülhetetlen, de kevésbé problémás mintha központilag szervezve egységesítve követjük el a hibákat mechanikusan rákényszerítve az egész társadalomra, annak akarata ellenére. Hozzátette, hogy a különbségeket abban látja,

Izgalmas gumicsont játszmába fogott a Fidesz, aminek talán most én is felülök, habár leleplező célzattal. A Jobbik elnöke, Sneider Tamás, régi skinhead nevén Roy, kiszirivágtatott felvételek és régi ügyek mentén hatalmas támadást kapott a habonyi propagandagépezettől. Aztán egy x évvel ezelőtti üggyel csőbe húzták Karácsonyt is a hirtv-ben (igazából ő dobta fel a magas labdát, de ez mindegy is).

Ennek a furcsa Jobbik nácizásnak az egyértelmű célja a formálódó ellenzéki összefogás megakadályozása és besározása. A módszerek tekintetében a Fidesz és annak propagandagyára hirtelen antifasiszta, náciellenes, a zsidók és cigányok védelmező bajnokának a képében akar tetszelegni? Nem egészen.

A már jó ideje megfigyelhető „tisztulási” folyamatban (a Jobbikon belüli hatalmi harcok eredményeként, mintsem valódi megtisztulásként) a Fideszbe emigrálnak az ex-jobbikos echte nácik, vagy épp a Mi Hazánkba. Ezek az emberek és formációk nem kapnak támadást Orbánéktól, sőt hátszelet és "bátorító szeretetet" kapnak, elsősorban akkor ha a kormánnyal egyetértenek valamiben, vagy épp a Jobbikot kell támadniuk (tehát a kormánnyal egyetértenek valamiben). Ami fontos, hogy ők mindig széljobbról támadják a Jobbikot. Miért fontos? Mert nem a Jobbik nácizása volt eddig a cél, hanem épp ellenkezőleg, a cuki, filoszemita Jobbik képének kialakítása. A kiugrott Jobbikosok pedig megmaradtak szélsőjobbosnak, és utolsó reményük a Fidesz és médiája. Azaz a szélsőjobbos szavazók (tekintélyes számról beszélünk, a szavazók között legalább 10-20%-ra saccolom pártállástól függetlenül, a látensekről nem beszélve!).

A napi.hu-n egy érdekes cikk olvasható nyugdíj kérdésben, ami az OECD elemzéséről ír a témában. Nem mennék bele teljesen a részletekbe, akit érdekel olvassa el (érdemes), pár dolgot azért kiemelnék belőle az alábbiakban. Óriási baj fenyegeti a rendszert (közvetlenül a nyugdíjrendszert, közvetve az egész országot), és a benne élő embereket, nyugdíjasokat és nem nyugdíjasokat egyaránt, azaz zömében mindannyiunkat. Az egyik nyugdíjazási fordulópontot 2030-nak jelölik meg a cikkben, mert nagyjából ekkora tehető egy újabb óriási nyugdíjazási hullám, egy-két jelentős méretű generáció miatt, akik ekkortájt fognak nyugdíjba vonulni és amit a rendszer keményen meg fog érezni, mármint az eddiginél is keményebben.

Az anautokrata nem egyenlő az antiautokratával és tekintélyellenességgel. Lényegében az elnyomás, zsarnokság, azaz a feltétlen tekintélytől való mentességre való törekvő egyént jelöli, de a feltételes tekintélyt ez még nem zárja ki, mert nem a tekintéllyel van problémája, nem a tekintély ellen van, hanem annak túlhatalma, túlműködése és az abból fakadó diszharmónia az, ami számára nem elfogadható. Nem az autokrácia elleni harc, hanem az attól való mentesség jellemzi és a hatalom abszolút központosítását, mindenek fölé helyezését (legyen az akár személyi, akár szervezeti) ellenzi.

A hatalommal való visszaélés, olyan, mint amikor megtörik a Napsugarát és odairányítják, ahova szeretnék, vagy egy sötét helyre (jó esetben) vagy valakit elvakítanak vele (rossz esetben), vagy olyan mintha nagyítóval gyűjtenék őket össze, hogy hasznos célból tüzet gyújtsanak (jó esetben), vagy hogy rovarokat égessenek vele (rossz esetben). A jó esetek (értékek) egy anautokráciába beleférnek, a rosszaktól (negatívumok) pedig mentes. Az antiautokráciában egyik sem férne bele. Azaz egy anautokrata állam formailag lehetne akár autokrata is, de tartalmilag soha. A hatalom manipulálása, a hatalommal való visszaélés nem a hatalom birtoklását jelenti, mivel az általa mutatott csupán az eredeti hatalom, az Abszolútumból eredő abszolút hatalom eltorzítása és lefokozása, megszentségtelenítése és ebből kifolyólag, így például keresztényi szemszögből főbűnnek kell, hogy számítson.

Kissé rendhagyó poszt a következő, egy érdekes írásra szeretnék reagálni egyrészt az alábbiakban, eredetileg kommentnek szántam, de annak túl hosszú lett és a végén már eltértem az eredeti tárgytól, ha nem is teljesen. Az írás, amire az írás egy részében "reagálok" IDE kattintva olvasható, de az az írás, amire pedig az előbb hivatkozott írás reagál IDE kattinva (tehát ez a kiinduló írás, innen indul ez a "sztori", de teljesen máshol végződik). Az írás egyik része erről szól, a másik a genetikai kérdések kapcsán felmerülő másik témát, a génsebészetet és annak meglehetősen rémisztő, de mégis reális kilátásait érinti...

Aki esetleg nem olvasta volna el a hivatkozott cikkeket még vagy nem is szeretné (én azért ajánlom), röviden: egy genetikus (Watson) szerint van genetikai különbség a rasszok között az értelmi képességeket illetően, és emiatt rasszistának bélyegezték sokan, köztük Molnár Csaba index újságíró is, a fentebb linkelt "kiinduló" cikkben. Ehhez kapcsolódóan reagált Ratius blogger, egy érdekes és elgondolkodtató írással, amiben úgymond ezt a fajta felesleges PC házmesterkedést, amolyan kultúrbalos tudományellenességet is a helyén igyekszik kezelni vagy úgymond helyrerakni többek között a genetikához kapcsolódóan, de nem csak ezért érdemes elolvasni (szintén feljebb linkeltem). Alapvetően egyetértek jó pár gondolattal amiket Ratius posztjában olvastam, és a konklúzióval is nagyjából, ha nem is mindennel, de mindenképp jó gondolatébresztő volt. Watsonnal viszont vitatkoznék is (amire ő nyilván majd reagálni fog valamelyik tekintélyes tudományos szaklapban), főként abban nem értek egyet vele, hogy az IQ tesztek alapján mért különbség egyértelműen genetikai eredetű dolog lenne. Hozzátehetjük, hogy ettől függetlenül persze az ellenkezője sem egyértelmű. Persze Watson is azt mondja tulajdonképpen, hogy jelenlegi tudása alapján látja így, tehát a jelenlegi tudása alapján tartja egyértelműnek, nem pedig rasszista indíttatásból, de valahogy mégse sikerült kellően körültekintően ezt megfogalmaznia és megértetnie mindenkivel (ha meg akarták egyáltalán). Nézzük meg előbb tehát ezt a témát.

[Az előző részek IDE kattintva érhetőek el.]

A szabadság, rend, testvériség csak egyféleképpen jöhet létre: ha tudjuk, hogy mindezek Istentől és Isten által erednek. Úgy is mondhatnám, hogy Istentől ered a szabadság, rend és a testvériség együttese. Szokták mondani, hogy Isten egyenlő a szeretettel. Sokszor leírták már, hogy többféle szeretet van, így például az ógörögben ezek közül az agapé a legmagasabb rendű, önzetlensége miatt, amit mi nevezhetünk közösségi szeretetnek is (eredeti jelentése: szeretet, vendégség), vagy testvériségnek. Itt mindenkinek megadatik a szabadság a másik irányából, de mégis rend van, amelynek alapja a béke, hiszen ha káosz lenne, akkor nem működne. Ha nem a béke lenne az alapja, akkor pedig csupán elnyomás lenne. Nem az a lényeg egy ideális társadalomban, hogy mindenki egyenlő, mert ez nem is ideális lenne, hanem torz módon utópisztikus de mondhatjuk, hogy disztópikus. Egy ideális társadalomban sokkal inkább az a lényeg, hogy mindenki megtalálja benne a helyét és örömmel, szabadon képes vállalni azt. Ez pedig csak annyiban idealisztikus, hogy tökéletesen nem jöhet létre, de célként sokkal inkább reálisabb és élhetőbb, mint bármilyen más utópia. Tulajdonképpen persze a konzervatív anarchizmusom kulcspontja a „rend” és az „egyenlőség” szó kicserélése, tehát ebben áll a konzervatív része. A rend organikusságot feltételez (különben elnyomás), azaz nem a felforgató változásokra épít, hanem a fokozatos, átgondolt lépésekre valami jobb felé vagy a Jó felé, ha attól megkövesedése miatt eltávolodna. A forradalmiság megteremt egy káoszt, amiből ritkán nő szép virág és az a zászlóra tűzött eszméjét kellőképp bemocskolja vagy épp (és inkább ez a jellemző) felfedi annak súlyos hibáit, de akkor már késő lesz korrigálni

A mai magyar politikai valóság meghasadó tudatállapota egyre markánsabb szélsőségeseket termel ki. A kormányzó párt politikai légkör teremtésének hatása révén a képviseleti pártok jelenleg langyos víznek is kevesek. Ennek eredménye, hogy marginális, de anyagilag is támogatott körök hangos kisebbségként új ellenzéki narratívát hangoztatnak. Ezzel önmagában nincs is baj, sőt, kívánatos, csakhogy ez az új narratíva egyre nyíltabban veszi fel egy egyáltalán nem új narratíva szellemiségét, valahogy így: „Cute communism is back! Cool Gulag! Marx for president!”.

Roppant ellentmondásosnak tűnik, roppant érdekes szociológiai és politológiai de akár antropológiai szemmel is ez a jelenség. Nem az a tény, hogy újra felbukkant egy kifacsart posztmodern, de egyre retróbb kommunizmus – lásd pl. a youtube-n Gulyás Márton Slejm tévéje helyén indított Partizán című történelemhamisító és agymosó show, hanem a jelenségnek azon része, hogy ezért is (!) Orbán a felelős. (Hát ez olyan beakadt lemezként hangzik, de ha ez (is) most tényleg így van, akkor most mit csináljak?) A mérce egészen új mélységekbe helyezkedik, és már konkrétan az antikommunizmust okolja Erdély elvesztéséért! Ez már olyan brutális mértékű vörös köd az eddigi rózsaszín után (mert eddig ilyen alterbalos gendereseknek tűntek a magyar szélsőbalosok), amire még 1948 és 1989 között is ritkán volt példa.

(Az írás többi része IDE kattintva elérhető...)

A konzervatív anarchizmusom tehát Istent, az Abszolútumot, az Abszolút Igazságot jelöli ki irányvonalul, az isteni Rendet, amely hatalom nélküli, de nem azért mert nincs hatalom, hanem mert a hatalom Isten és nem az ember kezében van. Isten kezében pedig már nem is hatalom, hanem a jó attribútuma lesz, nevezzük isteni kiteljesedésnek. Aki Isten hatalmának engedelmeskedik, az isteni kiteljesedés útjára lép. Az isteni kiteljesedés, a Rend a társadalom számára a békét, az elégedettséget és a kellemes nyugalmat jelenti, a rend legmagasabb fokát, nem pedig elnyomást.

Nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy a szociálisan illetve gazdaságilag előnyösebb helyzetben lévők – minél szélsőségesebb ez az előny, annál inkább - ki vannak téve az erkölcsi és pszichés tévelygésnek is. Természetesen ha ezek a személyek helyzetüket alázatosan, Istentől eredeztetik és annak megfelelően élnek és gondolkodnak ezek a pszichés és erkölcsi veszélyek mérséklődnek. Erős jellemek jó célokkal (még ha alapvetően nem is hiszi ateistaként – ha ateista - hogy mihez asszisztál, de elfogadja azt, mint alaptörvényt, aláveti magát annak) nem feltétlen válnak rosszá gazdagságuk és hatalmuk révén. Azonban azt azért láthatjuk, hogy alapvetően, a gyakorlatban, hogy többségük romlottabb lesz. A hatalom felnagyítja az emberek vagy csoportok hibáit, de ugyanígy akár az erényeit is.

Az első rész IDE, a második rész pedig IDE kattintva elérhető, a további részek pedig IDE kattintva érhetőek el.

„Mi az anarkizmus?” - tette fel a kérdést Aradi Viktor (1883-1937) Erdélyi Viktor írói álnéven a Napkelet című kolozsvári folyóiratban (2:1/2; 1921) és ezzel a címmel írt cikkében mindjárt nekiveselkedett ezt meg is válaszolni. Azt mindjárt kiemeli, hogy a hasonló vizsgálódások hová vezettek: ellentmondásos figurák ellentmondásos tanai miatt egységes anarchista nézetek nem léteznek. Aradi szerint azonban alapvető dolgokban igenis van egységes nézetrendszer. (A rövid, de annál tartalmasabb Aradi cikket IDE kattintva lehet elolvasni.)

Aradi Ovidius idézettel indít: „Az első az aranykorszak volt, melynek emberei bíró nélkül éltek.” Idéz még egy orosz szektától, a duhobrocoktól is: „A jót az Isten teremtette, a hatalom az Antikrisztus műve.”. Aradi tehát egy spirituális igényű tudat teremtette anarchizmus felfogást keresett, amelyben a hatalom azonban csak rossz lehet. A hatalom azonban, mint tisztáztuk, ha jó, akkor sose lehet cél, csak eszköz. Talán az elnyomás, zsarnokság szót értették a duhobrocok inkább a hatalmon.

A hatalomnak való alávetést lehet választani, ennyiből áll az emberi szabadság. Ha valaki önkéntes szolgája valakinek akkor az nem rabszolga, hanem valaminek a híve, ha úgy tetszik. Ha valaki ezzel visszaél, az viszont már valóban antikrisztusi, rossz tulajdonság, ami zsarnokságot jelent. A hatalom tehát felelősség, mellyel visszaélni nem szabad. A hatalom nélküli rend állapota, csak akkor jöhet el, ha a hatalmat feloldjuk a leghatalmasabban, a mindenhatóban, ezáltal meghaladva azt. De ettől még a hatalom létezni fog. Tehát a hatalomnál fontos, hogy tudjuk kitől ered és kié valójában, mi csak megkapjuk a lehetőséget, hogy éljünk vele, de ne vissza éljünk vele, ha képesek vagyunk rá és akkor nem emészt fel minket. Hatalom nélkül nem lehet létezni se lehet. Ha nincs hatalmunk önmagunk felett, akkor csak tébolyodottak vagyunk, állatias ösztönlények. Ha nincs egy abszolút hatalom a társadalom, a közösség felett, melyet a közösség választott szabadon, akkor az anarchia valóban káosz lesz, nem pedig autonómia. Enélkül szétesünk, mert nincs ami összetartson minket. Tehát a legnagyobb veszély a társadalomra a vég nélküli relativizmus, a hatalom folyamatos megkérdőjelezése.

Aradi szerint az anarchizmus narratívája a következő: elnyomók és elnyomottak vannak, ami akadályozza a társadalmi fejlődést. Az elnyomók azonban nem a hatalomtól önmagától lesznek elnyomóvá, hanem azért mert nem rendelik alá hatalmukat egy magasabb rendű szellemiség alá. A hatalom ott lappang mindegyikünkben ettől függetlenül, ha más felett nem is, de remélhetőleg önmagunk felett igen. Lehetünk-e önmagunk elnyomói? A legszélsőségesebb anarchista gondolkodók szerint az „elv” is egy elnyomó, tehát ha valaki nagyon jellemes, nagyon erősek az elvei, akkor önmaga elnyomója lesz. Igazság van ugyan benne, itt is fontos, hogy kellően rugalmasak maradjunk: önmagunk hatalmát használva önmagunkon egy szabad döntés eredménye, és ha nem ártunk vele, nem lehet rossznak nevezni , főleg ha az Abszolútumot figyelembe véve használjuk. Azaz a hatalom saját magunk felett is az Abszolútumból ered, még ha nem is azonos vele. Tehát ha képesek vagyunk uralkodni magunkon, az azért van mert képesek vagyunk alárendelni magunkat valami magasabb rendűnek, magasabb rendűnek mint mi magunk vagyunk.

A korai anarchistákat idézve valamiféle haladásmítosz Aradi cikkében is megjelenik. A „fejlődés” és a „haladás” régi balos toposz, de ezekkel is a főprobléma az öncélúság. Hova fejlődik, hova halad ez a szekér? Utópiába? Egy jobb és szebb világba? Csakhogy ez a jobb és szebb világ nem létező világ, példa se volt rá, vagy ha lett is volna, nem ismerjük. Materiális ideákból formálják őket. Az Abszolútumot megtagadják, de mégis fejlődésről beszélnek. Mihez viszonyítanak, ha mindent megkérdőjeleznek? Ez a fejlődés vaktában tart a szakadék felé. A haladás iránya nélkül a fejlődés illúzió. A relatív nem lehet irány, hiszen nem stabil. A stabilitás lehet irány, de nem lehet fejlődés, hiszen konzervál. De ha egy stabil társadalom nem megkövesedést, nem statikusságot jelent, hanem rugalmasságot, dinamikusságot akkor életképes lesz a változásokat integrálva is. Ez persze nem egy mechanikus folyamat, a lényeg, hogy ez mindig szervesen alakuljon, pont ettől lesz életképes, folyamatos dinamikája. Mindig figyelembe kell venni, hogy a változás állandó és az abszolút változás azonos az abszolút állandóssággal.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...

Üdvözlettel,

corto maltese,

az anarchista kispolgár